2. fejezet: Zsarnokok világa
A harmadik születésnapunk… Még mindig a toronyban voltunk, de a kényszer már rávett, hogy három év alatt magunktól meg tanuljunk járni és beszélni. Épp az egyik sarokban gubbasztottam, bátyám pedig egy ládánál matatott, mikor hangos kattanás hallatszódott. Felnéztem. Az ajtó kitárult, és nagyapánk lépett be a jéghideg szobába. Ami nekünk fel sem tűnt már, mert hozzászoktunk.
-No lám, élnek még a kis korcsok?- röhögte, majd odasétált hozzám és felkapott.
Aden feleszmélve megragadta a lehetőséget, és kirohant a nyitott ajtón. Semmit mondó tekintettel néztem utána. Nagyapa felnézett.
-Szökni próbálunk? Ez ám az életerő kiskomáim… Bár te elég betegesen nézel ki fiacskám… - mondta rám nézve és elindult kifele.
Szótlanul figyeltem. Nem tudtam mit kéne tennem, vagy mit nem… Szóval inkább csöndben maradtam. Nagyapa megtalálta testvéremet is, így őt is felkapta és tovább sétált. Elgondolkodtam, hogy vajon mit akar velünk. Mire felnéztem az udvaron voltunk. Ledobott a földre, majd ránk nézett. Tekintete olyan volt, mint ahogy emlékeztem rá. Ugyanaz a jéghideg, gyilkos tekintet…
-Mi a nevetek!?- ordított ránk.
De fogalmunk sem volt róla, hogy miről beszél…
-Nincs nevem!- kiabálta bátyám elém lépve.
Akkor még azt hittem, ezt azért csinálja, hogy megvédjen, de tévedtem.
-Oh, vagy úgy… Akkor te vagy, Aden, te meg Derek…- bökött rám hirtelen - Lássuk, mit tudok. Érdemesek vagytok egyáltalán az életre… - mormogta.
-Derek… - nézett rám elvigyorodva – Kétezer fekvőtámasz. Aden, ugyanez. Van rá 3 percetek. – mondta, majd összenéztünk testvéremmel.
Én, persze mint értelmes gyerek azonnal nekikezdtem, de Adne nem.
-Mit állsz ott!? Nem világos, amit mondtam?
-De, csak nem izgat, mit dumál tata. – vigyorodott el pimaszul.
-Utoljára mondom. Kétezer fekvőtámasz. Van rá 3 perced… - guggolt le hozzá
-Nem… - vonta meg a vállát
-Azt mondtam kétezer fekvő! – vágta le a földre ikertestvéremet nagyapa, majd felegyenesedett és karba tett kézzel figyelt.
Elkomorult Aden arca, majd vérző orral nekikezdett. Örökkévalóságnak tűnt az a 3 perc, és még csak a 300. körül jártam.
-Letelt! Abba hagyni… - mormogta – Aden, hányat csináltál? – vonta kérdőre
-Pont annyit… - öltötte ki a nyelvét, mire képen vágta nagyapa.
- Derek? – nézett rám
-367. – mondtam levegő után kapkodva
-Jól van… Ezt addig fogjátok csinálni, míg nem, megy 3 perc alatt kétezer fekvő. Értve vagyok!? - ordított ránk
-Igen! –mondtuk egyszerre bátyámmal
Elment nagyapa, de otthagyott egy kis stopperórát, ami elkezdett azonnal visszaszámolni 3 perctől. Én nem kezdtem neki, mert azt gondoltam, hogy úgy sem látja, nem lesz belőle semmi… De tévedtem… Amint lejárt a 3 perc, és mi semmit nem csináltunk, valami hirtelen robbant. Összenéztünk ijedt tekintettel és felpattanva rohanni kezdtünk. Ahova léptünk mindenhol aknák robbantak fel. Végül megálltam és elkaptam Aden karját.
-Álj! Ezzel nem megyünk semmire! – motyogtam
-Akkor mit csináljunk!? Mert én meghalni nem fogok miattad, mert nem bírsz futni!! – ordítozott
Azonnal járni kezdett az agyam. Beugrott. Elkezdtem fekvőtámaszozni.
-Mi a frászt csinálsz!?
-Ami a feladat…- nyögtem két fekvő között
Ő is elkezdte csinálni, és hirtelen abbamaradt a zaj… Ez ment hajnali 2 –ig. Ha nem tudtunk kétezer fekvőt megcsinálni, akkor rendesen meg is kaptuk. Felrobbant egy akna alattunk. Fel volt dúlva az udvar, tiszta korom, füst és vér volt minden… Holtfáradtan estem össze saját vértócsámba. Aden még mindig csinálta… Alig kaptam levegőt, azt se tudtam hol vagyok, alig bírtam nyitva tartani szemem az álmosságtól… Nagyapa lépteit hallottam.
-Nah sikerült!?- ordította, de nem kapott választ.
Végül testvérem is kifeküdt, de egyikünk sem válaszolt.
-Kérdeztem valamit! Elvárom, hogy válaszoljatok!
-Nem sikerült…- nyökögtem halkan
Megingatta fejét, majd tapsolt egyet. Az udvar ugyanúgy nézett ki. Majd elősétált 4 ember, kezükben egy-egy géppuskával.
-Azzal mit akarsz?- néztem fel
-Kezdjétek újra. Addig nincs alvás, míg nem megy. És ők majd gondoskodnak a méltó büntetésetekről.- vigyorodtott el
Ezzel azt értette, hogy ha nem tudjuk megcsinálni a feladatot lelőnek… De akkor meghalok, és nem lesz többé semmi bajom… Végül is tévedtem, mert a 6. golyó után sem haltam, meg csak iszonyatosan fájt mindenem, és már nem tócsa volt alattam, hanem kész tó… Szintúgy bátyám alatt. Vérünk összekeveredett… Lenéztem. Az övé sokkal sötétebb volt. Nem tudtam miért… Ez ment másnap este 8 –ig. Ki tudja hány golyót kaptam addigra, de meg se bírtam moccanni. Nagyapát láttam megjelenni.
-Látom sikerült, na, takarodjatok a szobátokba…- mormogta és egy-egy cseléd valahova elvitt minket…